"Úgy érezte szabadon él" megnyitó

Sturcz János, művészettörténész beszéde a február 24-i kiállítás megnyitóról:
Pittmann Zsófi a pop art hagyományát követve, közel nyolc éve talált rá arra az egyszerre személyes és populáris vizuális médiumra, amelyben bármely témát és stílust képes közérthető, könnyen és gyorsan olvasható, mégis egyéni módon átírni, újrafogalmazni. Számára olyan a falvédő, mint Roy Lichtenstein számára a képregény kocka volt.

Általános jelrendszer, amellyel könnyed játékossággal, az eredetiség látszatát széles ívben kerülve, nagyképűség és sznobéria nélkül tud magas és populáris művészeti idézeteket, irodalmi, filmes, vagy akár bibliai forrásból származó képeket és szövegeket összekapcsolva, saját személyes kulturális referenciáit jelezve, szórakoztató, egyéni üzeneteket közölni. Ahogyan a comics kockát, úgy a falvédőt is hajlamosak vagyunk csak megmosolyogni, kinevetni. Pedig közhelyei mögött valódi életbölcsesség és az emberi lét alapvető értékei - külső és belső tisztaság, családi béke, az Istennel és a világgal való harmónia - utáni vágy jelenik meg.

Talán éppen a bugyutasággal határos naivitás és ártatlanság ragadta meg Pittmann Zsófit is, amikor kamasz korában elkezdte gyűjteni őket. Ilyen módon a falvédő választása nem spekulatív módon, pusztán intellektuális döntés vagy hirtelen ötlet alapján, a „poszt-konceptuális”, „magas művészetbe emelésként”, hanem egy hosszabb személyes kapcsolat után történt, s éppen e miatt hiteles, több egy poénnál. A hosszadalmas, monoton, fárasztó munkával készülő hímzés felvállalása pedig azokkal a női kézműves és művészeti technikákkal való szolidaritást jelez, amelyek rendkívüli fizikai-pszichikai megterhelést jelentenek, a férfi domináns társadalom mégis lenézi őket és az iparművészetbe sorolja. A közhelyek tudatos használata ugyanakkor Zsófi munkáit az egyik legintellektuálisabb poszt-konceptuális nőművész, Jenny Holzer szemléletmódjához köti, aki Közhelyek című sorozatában „komoly”, „magvas” filozófiai gondolatok közérthető formába öntésére törekedett. A jelen művészének ugyanis tudatosan kell szembenéznie azzal a kihívással, amit a végletesen felgyorsult, primitív, szenzációhajhász és manipulatív tömegkommunikáció jelent számára. A falvédő kiváló eszköz ennek a végletesen agresszív agymosásnak női rafinériával történő humanizálására, idézőjelbe tételére, humoros semlegesítésére, ha úgy tetszik dekonstruálására, aláásására. A falvédőnek ugyanakkor van egy helyi, kelet-közép-európai regionális bukéja is. Sokan úgy gondolják, hogy a népművészeti műfajok közé tartozik. Valójában a 19. század közepének német városi, polgári művészetében tűnt fel, a giccses, színes gobelin egyszerűbb műfajra való leváltását célozta, s innen terjedt el a magyar polgári és paraszti konyhákban. Ezt a mondhatni helyi, tradicionális populáris művészeti ágat aktualizálja azután Zsófi is, legtöbbször a mai könnyűzene legkülönbözőbb ágaiból származó figuráinak és szövegeinek az eredeti ornamensekben történő megjelenítésével, gyakran politikai, társadalom, illetve kultúrakritikai felhanggal. Ám, ez sem szimplán poén. Egyrészt azért, mert az eredeti, 19. századi, 20. század eleji falvédőkön is a kor könnyűzenéjéből, operettekből, magyar nótákból származó bölcsességek olvashatóak. Másrészt azért, mert Zsófinak a könnyűzenéhez való kötődése is mélyen személyes, már huszonévesen készített lemezborítót olyan együtteseknek, mint a Pa Dö Dö, a Generál vagy a Neoton.

A most bemutatásra kerülő sorozat a női szolidaritásnak egy tágabb körét jelzi, melyben Pittmann Zsófi és testvére Márton, a kalocsai fegyház és börtön fogvatartottjaival kollaborálva hozták létre műveiket. A felkérést a Szolidaritás Egyesülettől kapták, akik arra törekednek, hogy felhívják a civil lakosság figyelmét a legkülönbözőbb hátrányos helyzetben lévők életére, a nem állami és nem anyagi segítségnyújtás fontosságára.

Megmondom őszintén, amikor először hallottam arról, hogy Pittmann Zsófi és Márton az elítéltekkel hímeztetik ki terveiket, azt gondoltam, hogy azt anyagi ellenszolgáltatásért teszik, ami felvetné a szabadon és a börtönben élők közötti hierarchia, illetve kiszolgáltatottság megerősítésének, sőt a fogvatartottak kihasználásának kérdését. A legfantasztikusabb azonban az, hogy ezek az asszonyok minden ellenszolgáltatás nélkül, szabad idejükben, saját örömükre végezték el a munkát és roppant boldogok, illetve jogosan büszkék, hogy részt vehettek egy művészeti projektben és kiállításon. A mű performatív része éppen itt érte el célját. Az elszigeteltségnek két formája lehetséges. Az egyik kényszerű és korlátozó, a másik önkéntes és kreatív. Az akciónak sikerült virtuálisan felszabadítani a résztvevőket, bebizonyítva, hogy az ember nem egy dimenziós lény, nem pusztán elítélt, tisztes polgár vagy művész. A fogvatartott, amellett, hogy törvénybe ütköző cselekedetéért bűnhődik, ugyanúgy szereti a szépet, részt akar venni értelmes életcélt adó cselekvésekben, mint szabadon élő embertársa. A büntetésnek nem a bosszúállás, hanem az elgondolkodtatás, az önfejlesztés a célja. Erre mind a művészet, mind az evangelizáció kiváló eszköz.

A 24 mű képi világa a bezártság, a bűn és a szabadság kérdéseit járja körül, a korábbi művekhez hasonlóan játékos képi és szöveges párosításokkal, gyógyító humorral és öniróniával. A műveken az általánosító módon bűnözőknek nevezettek legkülönbözőbb hazai és nemzetközi archetípusai, s az azokat övező közhelyek tűnnek fel. Így például a hazai kriminalisztika egyik legtitokzatosabb alakja, az eredetileg papucskészítő, majd tanító, feltaláló, bécsi gyáros és háztulajdonos, a politikai célzatból és őrületből robbantgató Matuska Szilveszter, a Kontroll csoport egy számának szövegével, amely mintha az egyre embertelenebbé váló gépnek való alávetettséget kritizálná: Tedd tönkre, ami tönkre tesz. A hollywoodi filmiparban és tömegmédiában idealizált, romantikus hős-szerelmes bankrabló- és gyilkos pár, Bonnie és Clyde hiteles, maguk által beállított pózban, mivel fotókon pózolni már ők is szerettek. A fölöttük olvasható Tiszta szívvel szöveg egyszerre utal a pár idealizálására, a válságban „eltévelyedett megélhetési bűnözők” tisztára mosására és József Attila akár a bűnöző szerepével is azonosuló ifjúkori anarchista versére. Nemcsak a kommersz művészet vonzódik és manipulálja a bűnügyi történeteket, vagy a romantikus művész tetszelgett művében a társadalom szélén élő bűnöző alter egok szerepében, de gyakran maguk a művészek is bűnözők. Ugyancsak hiteles fotó alapján, a klasszikus Vénuszok pózában, de csábos félmeztelenségben jelenik meg a holland származású, csábos ál-indiai színész- és táncosnő, Mata Hari, akit 1917-ben ítéltek el kémkedés miatt. Fölötte, a pletykák szerint szintén kémszerepet, sőt kettős kémszerepet vállaló Karádi Katalin dalszöveg részletével a Halálos tavasz című filmből, amely szerelem és bűn eljegyzettségét sugallja. Ehhez a jelentéskörhöz kapcsolódik a Korda házaspárt megjelenítő frivol darab és az a különös hibridmű is, amelyen a különböző akciófilmek, például a Desperato negatív figurájaként ismertté váló Danny Trejo látható, két nagykeblű, szőke hölgy jelenlétében, a Petőfitől származó „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem” idézettel, amelyet egyébként Koncz Zsuzsa is popularizált. A visszaeső bűnösként 11 évet börtönben töltő, de a los angelesi San Quentin fogházban önmagát könnyű-, majd középsúlyú boksz-bajnokká kiképző mexikói színész elgondolkodtató példát mutat mind a rasszokat a bűnözéssel összekapcsoló filmes és közgondolkodásbeli sztereotípiákra, mind a szabadság ambivalens felfogására. Az előbbire nagyon finom utalást hordoz a hét fő bűnt IKEA konyharuhákon megjelenítő sorozat, amely nyilvánvaló erőszakot tesz az egészen más célt szolgáló cigány jóskártyán, melyeknek egészen mást jelentést hordozó alakjait párosítja a bűnökkel, az általánosítások igaztalanságát és igazságtalanságát jelezve. Kiválóan utal a történeti szabadság fogalom relativitására, a politikai bűnözésre és a művészet politikai alávetettségére a budapesti Szabadság szobor ábrázolása, amelyet egyaránt értelmeztek a németek által meggyilkolt Horthy István és a szovjet megszállás emlékművének. (Egyéb interpretációkról nem is beszélve.) A fölötte olvasható, a tömegmédiában igencsak elhasznált Bánk bán idézet nem a tragikus, szabadság hiányos magyar történelemre és a magyar népkarakter kurucos, hatalomellenes vonásaira, hanem arra a városi pletykára utal, ami szerint a szobrot el akarnák távolítani. Szabadság és zsarnokság politikai kérdésével foglalkozik az egymással ellentétben álló két párnamű. Az egyiken Ságvári Endre, a másikon Faludy György mellképe látható. Az utóbbi annak a diktatórikus rendszernek lett üldözöttje, amelyért az előbbi életét áldozta. Faludy feje körül Arany János Walesi bárdok című költeménye, Ságvárié körül az Európa Kiadó számának címe, a Harminchárom nevem volt felirat és harminckét név olvasható. Ennyi álneve volt az illegalitásban, s ezek voltak utolsó szavai, amikor az általa kezdeményezett tűzpárbajban lelőtték. A Walesi bárdok Faludy szimbolikus tettére utal, amikor őt is felkérték Sztálint dicsőítő születésnapi költemény írására. Sokan megtették, sokan elhárították, egyedül Faludy küldte el egy balkézzel címzett levélben, a vadonatúj Arany kötetből pengével kivágott verset a Központi Bizottságnak. Azt hitte, végrehajtotta a tökéletes bűntényt, amire senki nem jön rá. Nem így történt.

Az eddig említett művek elemzése talán bizonyítja, hogy a Pittmann testvérek sorozata ugyan látszólag a felületén érinti a börtön és hozzájuk kapcsolódó közhelyek világát, de annál jóval mélyebbre mutat.

Beszámolók a megnyitóról:
Prae.hu InterNŐ Est.hu Trendizöld Mix Online Aranyszarvas Life Style